2021-06-19. – Munay-Ki inka beavatás

A Munay-Ki egy 9 rítusból álló beavatás, amely az inkák leszármazottaitól, a perui Andok őshonos népeitől származik. A Munay-Ki a Peruban és környékén beszélt őshonos quechua nyelven azt jelenti: „Szeretlek Téged”. A kilenclépcsős beavatása valójában a Szeretetbe való beavatás, amely az emberiség következő lépcsőfokaként szolgál.

Helyszín: Body & Mind Stúdió, Vác, Ady Endre sétány 8.
Program vezetői: Lugosi Bernadett
Dátum: 2021. 06. 19. (szombat) 10- től 16 óráig

A 9 rituálé, és beavatás a múlt sérelmeit is harmonizálja, összekapcsol Valódi lényeddel. Felerősíti az öngyógyító képességeket, a Benned lévő isteni szeretet erejét.
A beavatás során megtisztul a Fénylő energiameződ, elindulsz a szabaddá válás útján, hogy azt éld, aki igazán vagy.
A rítusok során a sejtemlékezetben szunnyadó ősi kódokhoz kapcsolódunk, azokhoz az erőkhöz, melyek kivétel nélkül mindannyiunkban megvannak, bárhol, bármilyen kultúrában éljünk is.

A rituálésorozat mély átalakulást, és transzformációt hoz minden szinteden. Harmonizálja a tested, lelked, felerősíti a szellemeddel való kapcsolatot.
A beavatások által pedig, személyre szóló szimbólumokat és üzeneteket is kapsz majd.

A beavatást egy Pi kővel kapod meg, amely aztán a Te saját Pi köved lesz.
A Pi kő formája az élet körforgásának, az egységnek, és az élet és halál körforgásának szimbóluma.

Erősítsd meg önMAGadban a Szeretet erejét a rítusok által.

A program ára: 26.000 Ft, tartalmazza a 9 rítust/beavatást, a Pi kövedet, és egy jegyzetet. Ha szeretnél emléklapot is készítek Neked.

Minimum 2-3 fővel indul, maximum létszám 5 fő.

Ismételhető is a 9 rítus, minden alkalom újabb változást hoz, és harmonizál, ha ismételnél, jelentkezéskor külön jelezd felém 😉
Hozz magaddal ételt és bőséges folyadékot is.

Bármilyen kérdés esetén fordulj hozzám bizalommal!
Tel: 0630/858-8280
Várlak szeretettel!
Lugosi Bernadett


A programra az alábbi gombra kattintva tudsz bejelentkezni, illetve lemondani a jelentkezésedet:

Jelentkezés / Lemondás



Olvass tovább!