Az idegrendszerünk a sejtmemória lévén mindenre emlékszik, ami valaha is történt vele.
Minden alkalommal, amikor azt a biztonságos anyaméhszerű állapotot éljük át a Holistic Pulsing során, e traumának újabb és újabb rétegei gyógyulnak meg. Blokkok már a születést megelőzően is kialakulhatnak bennünk. A születésünk után a traumák széles “választéka“ áll rendelkezésünkre. Körülöttünk zajló veszekedések, védőoltások, vegyi anyagok, fizikai és szóbeli erőszak, váratlan események a családban, magánéletben stb… Ahogy a hétköznapokban bántak velünk, ahogy önmagunk kifejezésére biztatnak vagy épp elbátortalanítottak bennünket.
Hogyan jön létre egy blokk egy trauma hatására?
Gondoljunk vissza a bennünk ,,áramló tengerre“ az élet folyamatos ritmusára, természetes folyékonyságunkra! Amikor trauma ér bennünket, a természetes túlélési mechanizmus válasza erre a következő: elhagyni a lágyságot, megfagyni, szorosan összehúzódni, lélegzetet visszafolytatni és megállni. Más szóval mindaz, amit ilyenkor teszünk, életellenes – védekezésünk folyamán megszilárdulunk és megkeményedünk – egy kicsit meghalunk, ha úgy tetszik.
Az lenne az ideális, ha a veszély elmúltával újra visszatérnénk lágy, élő, áramló állapotunkba. Sajnos ez az, ami távol áll a valóságtól. Általában beleragadunk ebbe az állapotba, és önvédelemből ragaszkodunk hozzá.
Az egészséges egyensúlyt, az érzelmek szabad áramlását és a vitalitást, egy mozgó, folyékony, természetéből adódóan lágy rendszer hozza létre.
Amikor stressz ér bennünket megfeszülünk, belül összehúzódunk, elgyengülünk és jelentéktelenné válunk. A blokkjaink, mint kőtömbök helyezkednek el bennünk, s mi velük együtt folytatjuk az életünket.
Nincs olyan erőszakos módszer, küzdelem vagy magunkra erőszakolt fegyelem, ami feloldaná őket!
Itt az ideje annak az egyetlen dolognak, ami a legnagyszerűbb csodákat képes létrehozni, ez pedig a gyengeség.
Ami a legfontosabb, segít megtalálni a saját belső lágyságunkat.
Arra biztatlak hozd felszínre a fájdalmat, és mögötte meg fogod találni az örömöket!
Ha elég bátrak vagyunk, hogy meghalljuk testünk üzeneteit, akkor észre vesszük figyelmeztetéseit. Mégis hányszor hagyjuk figyelmen kívül ezeket a jeleket!? A testünk csak türelmesen csendesen viseli a büntetést. A szöveteinket összehúzva és megkeményítve magunkban tartjuk a feszültséget és a stresszt. Így elzárjuk testünktől az energia természetes áramlását.
Egy csodálatos lehetőség mindenki számára a ringatás módszerével megtapasztalni a Gyengeség Hatalmát, és visszatérni a Szeretetbe, az Egészségbe.
A kezelés kényelmes ruhában, masszázs ágyon történik.
Várlak szeretettel!
Email: ottilia06@gmail.com
Telefon: 06 70 513 3905
Facebook