Olyan pároknak szól, akiknek problémáik, konfliktusaik még nem mérgesedtek el a szakítás, válás, társas magány szintjére és nem is szeretnének idáig eljutni. Konfliktus, nézeteltérés minden társas kapcsolatban jelen van, de nem mindegy mit kezdünk velük. Lehet, hogy nálatok nagyon heves viták vannak, de nem sikerül azokat megoldani, ismétlődően előbukkannak. Az is előfordulhat, hogy az egyik fél jelzi, hogy gondja van a másik pedig nem reagál, nem áll bele a konfliktusba, elzárkózik az elől. Hallgat, félrevonul magára hagyva a másikat az érzelmeivel. Ezzel nagy károkat okozva a kapcsolatra hosszútávon.
A tréning tulajdonképpen egy megelőzése annak, hogy elhidegüljön egymástól két ember, illetve segít elfogadni egymás különbözőségeit. Itt megtanulhatod jól kezelni a konfliktusokat, illetve asszertívan kifejezni vágyaidat, kapcsolaton belüli szükségleteidet.
Helyszín: Body&Mind Stúdió Vác, Ady E. sétány 8.
Tréninget vezeti: Nyuzó Andrea / mentálhigiénés szakember, tréner
Ideje: Az első időpontot előre egyeztetjük, majd 5 héten keresztül, heti 1 alkalommal.
Díja: Előre egyben 105.000,-Ft, vagy részletfizetés egyéni kérés és megegyezés alapján.
További információk: +36-30-338-7495 | www.egylepesonmagadert.hu
A tréning tematikája:
- alkalom: Mit hozunk a kapcsolatba és az hogyan hat ránk a „rózsaszín köd” elmúltával? Érzelmi kötődésünk stílusa, személyiségjegyeink
90 perc – páros - Konfliktusok és azok megoldása – hatékonyan, nem mélyítve azokat
90 perc – páros - Szükségletek kifejezése, intimitás a párkapcsolatban. Asszertív kommunikáció
90 perc – páros - 4-5. alkalom 1-1 egyéni konzultáció 60 perc/fő
A tréninget csak Ti ketten vesztek részt, tehát nem csoportos. Ez lehetőséget biztosít az egyéni problémák személyszabott megoldásaira.
Várom a jelentkezéseteket!
Andrea
A programra az alábbi gombra kattintva tudsz bejelentkezni, illetve lemondani a jelentkezésedet:
Jelentkezés / Lemondás