Önbizalomépítő tippek kezdő jógásoknak

Bár pont az ellenkezője lenne a célja, egy kezdő jógázót igenis eltölthet bizonytalansággal egy-egy jógapóz vagy éppen az óra eleji pár perces csend a matracon ülve.

Nem számít, hogy a jógapózok szanszkrit neve vagy az újdonság miatti bizonytalanság okozza a szorongásunkat, nem szabad, hogy ez visszatartson attól, hogy kihasználjuk a jóga nyújtotta jótékony hatásokat. Összeszedtünk néhány olyan trükköt, amivel a kezdő jógázók önbizalma is megacélosodhat.

Nincs olyan, hogy jól jógázni
Az egyik leggyakoribb félelme az embereknek, ami sokakat vissza is tart a jógaóráktól, hogy azt gondolják, ők nem elég jók a jógához, mert nem elég rugalmasak, erősek, hajlékonyak. Ám azt jó előre tudatosítani, hogy a jóga nem valamilyen cél eléréséről, nem a pózok kivitelezéséről szól. Annak a békés állapotnak az elérése a lényege, amikor a testünk és lelkünk harmóniába kerül a légzés segítségével. Ez pedig független attól, meg tudjuk-e érinteni a lábujjainkat.

A meditációt is gyakorolni kell
Gyermekpózban pihenünk, az elménk nyugodt, összeszedett és teljesen csendes. Aztán két másodperc múlva elkezdünk gondolkodni a bevásárláson, a számlák befizetésén és a házimunkán, a zen-állapot pedig köddé válik. Ez teljesen normális jelenség, csak nagyon kevesen képesek hirtelen meditatív állapotba kerülni pár légzés alatt. Ehhez gyakorlás kell és nem árt tudatosítani, hogy mindenki más is így van ezzel. A figyelem irányítása tanulható, és ahogy egyre többet gyakoroljuk, egyre könnyebben megy a meditáció zavaró tényezők közepette is. Addig viszont örüljünk minden egyes meditációval töltött percnek, ha megzavarják más gondolatok, ha nem.

Módosítás, módosítás, módosítás
A közelében sem vagyunk a kézenállásban skorpiónak? Semmi gond. A haladó pózok évek gyakorlását igénylik. Ugyanez igaz lehet azonban bármilyen kezdő ászanára is, így ha úgy érezzük, hogy a testünk még nem áll készen valamire, kérjünk inkább segítséget a tanártól, aki javasol valamilyen módosítást. A jóga nem verseny, és ha olyat erőltetünk a testünkre, ami még a határainkon túl van, lassan gyógyuló sérülést is szerezhetünk. Sőt, az is rendben van, ha szeretnénk néhány percet pihenni két ászana között. A mi testünk, a mi gyakorlásunk, nem kell és nem szabad másokhoz hasonlítani.

Kezdjük az alapokkal
Ne egy haladó ashtanga órán akarjuk elkezdeni a jógagyakorlásunkat. Első órának válasszunk olyat, amely lassabb, hosszabban időzünk egy-egy pózban, így van ideje az izmainknak ismerkedni az újfajta mozgásformával. Ami pedig a legfontosabb a jógagyakorlásnál, szintén az egyszerűbb órákon van lehetőségünk, hogy tudatosítsuk a légzésünket, és ráérezzünk a mozgás és a légzés összekapcsolására.

Próbáljunk ki különböző típusokat
Rengeteg ága van a jógának, és személyiségünktől függ, hogy melyik lesz az igazi. A jógaoktató személye sem elhanyagolható szempont és motivációs erő a kezdeti időszakban, így ha az első óra vagy tanár nem volt szimpatikus, ne adjuk fel. Ez nem azt jelenti, hogy nem találjuk meg a nekünk való órát és azt a tanárt, aki segíthet elindulni a jóga útján.

Tényleg nem fontos a hajlékonyság
Felejtsük el azt a kifogást, hogy a jógához hajlékonynak kell lenni. Lehet, hogy valóban nem elég rugalmasak az izmaink és ízületeink a jelen állapotukban, ám ha nem kezdünk el jógázni, mitől várjuk a fejlődést? A jógaórán ráadásul számos eszköz, például jógatégla, heveder segít, hogy a testünk minden alkalommal egy picit továbbjusson egy-egy pózban. Ráadásul, ahogy gyakran idézik az egyik legismertebb jógás idézetet, “a test nem merev, az elme a merev”. Ha el tudjuk engedni az irreális elvárásainkat és aggodalmainkat, magunk is meglepődünk, hogy mire képes a testünk.

Forrás: Popsugar


Olvass tovább!