Gonda-Bőke Melinda

Ringató foglalkozásvezető

Rólam:

A nevem Gonda-Bőke Melinda, hivatásomat tekintve konduktor – holisztikus szemléletű mozgásfejlesztő szakember – vagyok. 2012-ben diplomáztam az ismertebb nevén Pető Intézet főiskoláján (ma már a Semmelweis Egyetem egyik kara).
A zenével, gyerekkorom óta közvetlen kapcsolatban állok, szüleim, testvéreim is zeneszerető- és értő emberek. Cselló-, gitár- és furulyazenével igyekszem a rám bízott kicsik és nagyok arcára mosolyt csalni. Gimnáziumi és egyetemi éveim alatt a népzene és néptánc varázslatos hatása alá kerültem, ami azóta is tart, népdalt énekeltem, néptáncoltam, népi gyermektáncházat vezettem.
A gyermekekkel, különösképp a kisded korúakkal szívből szeretek foglalkozni, már kisgyerek korom óta szívesen játszom velük, énekelek nekik.

Első gyermekünk születése után találkoztam először a Ringatóval, ami lassan, de biztosan vonzott be az évek során. Harmadik gyermekünk megszületése után kértem a felvételemet Gróh Ilinél a módszertani tanfolyamra, hogy e csodát – ami gazdag népi kincsünk megőrzését és a szülő-gyermek kapcsolat, a kötődés erősítését célozza, fejlesztve megannyi fontos területet – elsajátíthassam, kapott talentumaimat használva tovább adhassam.

A Ringató nagyságát egyszerűségének varázsa adja, ahogy a gyermek és a szülő egymásra hatnak. Szívből kívánom mindenkinek ezt a Ringató varázst!
Mi azon leszünk, hogy ezt a szívekbe csempésszük foglalkozásaink során. 🙂