
Hodosán Hajnalka
Ringató foglalkozásvezető
Rólam:
Hodosán Hajnalka vagyok, oratórium- és dalének művész, művésztanár. 2014-ben diplomáztam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a művész képzés mellett művésztanári képesítést szereztem 2016-ban. Már az egyetemi évek alatt foglalkoztam kisgyerekekkel és kerestem az utat, hogy hogy tudnék én is részt venni a gyerekek zenei nevelésében – már pici baba koruktól kezdve.
Több ismerősömtől hallottam a Ringatóról, így eljutottam Gállné Gróh Ilihez, akinél megtaláltam a keresett utat. Elvégeztem a Ringató módszertani tanfolyamot és szívből örülök, hogy egy olyan programnak a tagja lehetek, mely nem csak a kisgyermek zenei nevelését segíti, hanem a gyermek és szülők közötti harmóniát is megerősíti. Szívmelengető érzéssel tölt el hétről-hétre, hogy láthatom az anyukákat és babájukat együtt nevetni!
Hajni