
Huber Melinda
Szívfény ébresztő
Rólam:
Szeretettel köszöntelek, örömmel tölt el, hogy pár sorban bemutatkozhatom Neked, ezáltal lehetőséget kapok, hogy megmutathatom az Én csodálatos világom.
Teljesen hétköznapi életem kíváncsisága vitt el 2009-ben az agykontroll tanfolyamra ahol megéreztem a világ sokkal több mint amit Én eddig gondoltam róla. Ezután nem volt számomra megállás, keresni kezdtem Önmagam, számtalan tanfolyamon, terápián vettem részt amiktől egyre jobban és jobban harmóniába kerültem azzal aki Én vagyok.
Az egyik terápia alkalmával a Terapeuta megemlítette, hogy most tanult meg egy energiával ébresztő módszert, ami a szivárványfény minden színében pompázik és ha szeretném a következő alkalommal kaphatok egy ilyen érintő kezelést.
Abban a pillanatban megnyílt a Lelkem és tudtam, hogy nem kezelést szeretnék, hanem azonnal meg szeretném tanulni ezt a csodálatos technikát.
Mai napig emlékszem az érzésre, hogy ott ültem egy tanfolyamon, nem tudtam róla semmit csak azt, hogy ott kell lennem, így ismertem meg 2012-ben a csodálatos Ébresztőmet Bartha Erikát, Neki köszönhetően megérkeztem és eljutottam abba a világba ahol megtaláltam a szeretetet önmagamon belül.
2017-ben az a megtiszteltetés ért, hogy Erika és az Ő Égi szeretet világa megadta Nekem azt a lehetőséget, hogy Én is tovább adhatom a szeretetről, önmagunk megismeréséről szóló Égi tanításokat.
Módszerek, amelyeket alkalmazok az egyéni alkalmak során:
Szívfény energiával érintés
Múltoldásos tollas kezelés
Tudathangolás
Utazás téren és időn át
Tudatalatti feltárás
Has és Mell energia masszázs
Metamorf masszázs
Történet állítás
Képzések amiket oktatók:
Szívfény érintés alapkezelés
Szívfény érintés haladó képzés
Szívfény Lélek feltárás – tudatalatti feltárás képzés
Arkangyali energiák képzés
Lélek átvezető képzés
Öngyógyító légzések
Önismereti 4+1 alkalmas képzés
Képesség ébresztő 3+1 alkalom
Új generációs gyerek képzés
Erő és önbizalom képzés
Szívtudatosság képzés 3 alkalom
Luciferi képzés
Mesterek magasabb rezgése képzés
Lélekrészeink egyesítése képzés
Teremtés tudatossági energiával képzés
Spirituális lélekrészek egyesítése képzés
Metamorf masszázs képzés
Szeretettel várlak!
Huber Melinda
+36 70 600 8988