Takács Odett

Balett és Kortárs tác oktató

Rólam:

Tanulmányaimat a Győri Táncművészeti Szakközépiskola Klasszikus balett szakán végeztem, majd 2023-ban a Magyar Táncművészeti Egyetem kortárs tánc és próbavezetés szakon diplomáztam.
Három évig dolgoztam együttesben a Kecskemét City Balettben.
Jelenleg szabadúszó táncművész vagyok és számos együttessel, koreográfussal volt lehetőségem együtt dolgozni különféle stílusban.

Célom az óráimon, hogy mindenki felszabadultan érezze magát és mindenkit örömmel töltsön el a tánc és mozgás szeretete.

A balett technika elsajátítása tökéletes alap bármilyen más táncstílushoz is, ezért mindenkinek ajánlom az órát, azoknak is akik most találkoznak először a táncművészettel.
Az óra első felében megismerkedhettek a klasszikus balett alapjaival és modern tréninggel. Az óra második felében pedig táncolunk, betanulunk koreográfiákat és vezetett improvizáción vehettek részt ahol fejlesztjük a kreativitásunkat is. A végén pedig mindig egy kis nyújtással zárjuk a napot.

Szeretettel várjuk a táncolni vágyó kistinédzsereket!
Odett