Szeretettel várom a 6-12 éves gyerekeket a szeptembertől induló sulijóga óráimra.
A gyerekjóga a legkiválóbb eszköz, ahhoz hogy gyermekeink kibontazkoztathassák legjobb énüket.
Célja, hogy a gyermek testi-lelki-szellemi egyensúlyát megtalálja, és mind fizikumát, mind személyiségét egységesen fejlessze.
Feladata a helyes ülés, állás, járás és mozgáskoordináció elsajátítása, és a céltudatos mozgáson és élettevékenységen keresztül, a minden irányú önmegismerés, önfejlesztés és önkiteljesítés.
Óráimon nem csak az ászanákat gyakoroljuk. Foglalkozunk a helyes légzéssel, lábtornázunk, különböző járás-, egyensúly – , homloklebeny- , és végtagszétválasztó gyakorlatokat végzünk. Az óra végén relaxálunk, mely segít a gyerekeknek elsajátítani olyan technikákat, melyet később otthon elalvás előtt, vagy akár a suliban egy stresszesebb helyzetben is alkalmazhatnak.
Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapott életemben az egészséges, tiszta étkezés és életmód. Az év során, ebből is átadok a gyerekeknek, lehetőség szerint, minél többször beépítem az óráimba.
A jóga által fejlődünk érzelmileg, értelmileg, testileg és lelkileg.
A foglalkozások elősegítik az érzelmi intelligencia és a kognitív területek fejlődését, pl: emlékezés, koncentráció, figyelem, képzelet….
Javul a testtartás, a mozgás koordináció, az egyensúlyérzék.
Oldódik a szorongás és a feszültség.
A jóga pozitív hatással van az érzelmi életünkre, az egészségünkre, hatékonyan segíti testi-lelki harmóniánk fejlődését.
Gyertek és jógázzunk együtt!
Pillants bele a riportba, amit az M4 Sport TV forgatott itt a stúdióban: